|
SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT RÖVIDÍTETT PROGRAMJA I. Politikánk elvei és célkitűzései A közjó érdekében működő szociális piacgazdaság létrehozása, a jóléti társadalom megteremtése A szociáldemokrata mozgalmat a XIX. század kapitalizmusa, a munkásság jogaiért, az emberibb életért vívott harc hozta létre. A 120 éves Szociáldemokrata Párt úgy ítéli meg, hogy napjaink Magyarországán a szabadság - igazságosság - szolidaritás hármas jelszava továbbra is alapjaiban fejezi ki az általa képviselt tömegek társadalmi igényeit. Ezért politikánk alapelve, összeegyeztetni a szabadságot az egyenlőséggel, a gazdaság jótékony működését a társadalmi igazságossággal, a piaci versenyt a szolidaritással és az emberi méltósággal. Az SZDP ennek a megvalósításáért együtt kíván működni minden olyan demokratikus erővel, melynek a társadalom felemelkedése a benne élő egyén szabadságának és boldogulásának a kiteljesítése az érdeke.
II. Gazdaságpolitikai célkitűzéseink A fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése Az SZDP gazdaságpolitikájának deklarált célja, a közjó érdekében működő szociális piacgazdaság rendszerének kiépítése és működőképességének fenntartása demokratikus, jogállami keretek között. Ezért elfogadjuk a modern piacgazdaság szabályait annak érdekében, hogy a polgári demokrácia keretei között kivívott jogok felhasználásával biztosított, törvényes keretek között folytatott gazdasági folyamatok elősegítsék – anélkül, hogy megváltoztatnánk azoknak közgazdasági törvényszerűségeit - az egyének és közösségek jólétét, szociális biztonságát. A gazdaságpolitikánk alapvetően a társadalom biztonságát, fejlődését és boldogulását szolgálja. Szociális elkötelezettségünk értelmében a szociális piacgazdaság átalakulási folyamataiban a munkavállalókat, a középrétegeket a tulajdoni és gazdasági viszonyok átalakulásánál kedvező helyzetbe kell hozni. Az átalakulás és a piacgazdaság működéséből fakadó gazdasági egyenlőtlenségeket elszenvedő, a társadalom perifériájára szoruló társadalmi rétegeket meg kell védeni a további leszakadástól, felzárkózásukat elő kell segíteni. A piaci versenyre épülő gazdaságban a piac korlátlan érvényesülése, annak szabályozatlan és ellenőrizetlen működése ellene hat az emberi méltóság, az esélyegyenlőség elvei érvényesülésének. Ezért a piacgazdaság működésében gyakorta tapasztalt hibák kiküszöbölésére az állami újraelosztást, az azt szabályozó beavatkozást szükségesnek tartjuk, főként a miatt, hogy a gazdaságot ne kizárólag a nagytőke dominálja. Biztosítani kell a hazai vállalkozások versenyképességét, a nemzeti tőkén alapuló termelés és kereskedelem kibontakozást, s az ezt elősegítő pénzügyi szektor fejlesztését. Az SZDP az országot is egyre inkább ellátni tudó és a nemzetközi piacokon is versenyképes árúval szerepelni képes stabil mezőgazdaság fejlesztését, az egyéni vállalkozásoknak nagyobb teret adó és megfelelően támogatott és ezen keresztül a vidék népességmegtartó erejét biztosító agrárpolitikát tart szükségesnek. Ehhez biztosítani kell a hazai gazdálkodók számára a termőföldhöz jutást, illetve annak használatának lehetőségét, valamint termelési, feldolgozói, értékesítési szövetkezések pénzügyi támogatással is segített szerveződését, tevékenységét. Ösztönözni kell az ipari termelésnek a nemzetközi piacon versenyképes szereplőinek bővülését, erősödését. Állami támogatással, magántőke bevonásával elő kell segíteni azoknak az ágazatoknak a fejlődését, melyek az ország lehetőségeinek figyelembevételével a jövőben biztosíthatják a tömeges munkahely teremtés feltételeit. Az energia ellátottság és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében ki kell használni az ország adottságaiból fakadó lehetőségeket. Egyéni és közösségi szinten, valamint a termelésben és más ágazatokban szereplők számára kedvezmények biztosításával ösztönözni kell, az alternatív energiatermelés és felhasználási módokat. A lakósság ellátását biztosító vízbázis állami illetve önkormányzati tulajdonban tartása stratégiai érdeke az országnak. Feltétlenül szükséges a piaci szereplők egyenlő feltételrendszerét biztosító versenykorlátozás megszilárdítása, következetes érvényre juttatása, valamint az állampolgárok alapvető érdekeit szem előtt tartó a fogyasztóvédelem állami ellenőrzés melletti következetes és minden gazdasági szektorra kiterjedő folyamatos kontrolja. Olyan adópolitikát kell folytatni, amely biztosítja az állam és a gazdaság folyamatos működését, és ezért haladéktalanul az adóreformot meg kell kezdeni. Az SZDP továbbra is a progresszív, többsávos és többkulcsos adórendszer híve. A társadalmi igazságosság megköveteli, hogy az alacsony jövedelmű rétegek kevesebb adót és járulékot fizessenek, ezzel szemben a nagy jövedelemmel és vagyonnal rendelkezők nagyobb mértékben vegyenek részt a közterhek viselésében.
III. Oktatás és kultúra Az iskolai oktatás és nevelés fejlesztését a legmegfelelőbb eszköznek tartjuk a társadalmi mobilitás megteremtésére. A piacgazdaság feltételei között is az egyén számára megélhetést biztosító tudásra, a társadalom és a gazdaság számara megfelelő képzettségű egyénre van szükség. Valljuk a tanulás szükségességét, és biztosítani kívánjuk a fiatal nemzedékeknek az ebben a folyamatban mind hosszabb életcikluson át történő, és ezáltal nagyobb tudás megszerzését biztosító állami szerepvállalással is biztosított lehetőségét. Állami támogatással érdekelté kell tenni a vállalatokat, vállalkozásokat a szakképzésben oly módon, hogy a munkaerő piacon használható szakmák kerüljenek képzésre. Rossz szociális illetve nem elégséges anyagi helyzete miatt, a tudása szerint az adott képzésben részt venni tudó fiatal az oktatásból ne maradjon ki. Az SZDP a kultúra autonómiáját, a tudomány és a művészetek szabadságát támogatja, megkülönböztetett figyelmet fordít a nemzeti kulturális értékek megőrzésére, ápolására. Az SZDP tiszteli és védi a sajtószabadságot. A közszolgálati média tekintetében üzemeltetésük tekintetében meghatározónak tartjuk a törvényi garanciákat arra vonatkozóan, hogy se pártok se kormányok egyéb hatalmi szervezetek ne sajátíthassák ki önös céljaik érdekében. Kizárólag a szakmai és minőségi követelmények teljesülését, az állampolgárok hiteles tájékoztatását, a kultúra magas színvonalú közvetítését és a szórakoztatást tartunk elfogadhatónak.
IV. Társadalompolitikai és szociálpolitikai alapelveink A piacgazdaság körülményei között a gondoskodás feladata arra hárul, akit a sors kockázatai elsősorban érintenek. Az egyéni felelősség és személyes kockázatvállalás alapozza meg a gazdasági jólét mértékét, a biztonságot az élet viszontagságaival szemben. A szolidaritás elve alapján az állam közintézményei ott kell, hogy működésbe lépjenek, ahol – bármely okból – az egyén magától nem képes vagy az egyéni erőfeszítések nem elegendők a társadalmi leszakadás elhárítására. |
Program

