| Eszmecserék a nők helyzetéről: az első négy évszak |
|
A nők helyzetét, megbecsülésük mértékét napjainkban fokozott figyelem kíséri. Az MTA elindította „A tudós nők fóruma” sorozatát, s ennek mintegy helyi verziójaként (szélesebbre tárva a kaput) Szegeden, az MTA SZAB bázisán a Neveléstudományi – Pszichológiai Szakbizottság egyik munkabizottságaként szerveződött „A pszichológia küldetései: a nők helyzetéről” címmel illetett előadás-széria. Először 2009. március 9-én kaptak lehetőséget a felkért előadók, majd májusban, novemberben és decemberben léptek pódiumra a különböző szakmák, eltérő életpályát magukénak mondható referensek. Nem nyersen, direkten politizáló előadásokat hallgathattak az érdeklődők, hanem szakmai érveléseket, amelyek azért mintegy rejtett etalonként a klasszikus szociáldemokrácia ideál-képét sugározták. Az egyes rendezvények tematikusan szervezettek voltak, ám a rendezők törekedtek arra, hogy minél átfogóbb legyen a repertoár. A rendészet, a katonaság, a szociális segítők, az ügyvédek, az orvosok, a teológusok, a politikusok é. í. t. világát szisztematikusan próbálták feltárni az immár egységes csapattá szervült előadók. Bíráltak és kiutat kíséreltek meg felvázolni, szem előtt tartva, hogy a mentalitásukat vállaló hallgatóság „egy húron pendül” velük az alapelveket illetően:
Ezeket az axiómákat komoly érvekkel támasztották alá a fellépők, akik szakmájukban elismertséget mondhatnak maguknak és szakemberként próbáltak segítő kezet nyújtani a politikának, a hatalomnak az értelmezés és az egyre sürgetőbb döntések meghozatala érdekében. Kiváló előadók prezentálták véleményüket (többek között dr. Bárándy György ügyvéd, Janáky Márta dr. professzor asszony, Juhász András vezető lelkipásztor, prof. Maczelka Noémi zongoraművész é. í. t.). Rendezvényeink információk mellett élményt is nyújtottak. A Nőtagozat megnyilvánulásaiként szintén számon kell tartanunk ezt a sorozatot, amely karitatív formában is kifejezésre juttatta magát. Terveim szerint a következő konferenciára 2010 Nőnapján kerül majd sor, s ez immár nemzetközi mértékű lesz.
|


