| Elnöki köszöntő |
|
Tisztelt Látogató!
Célunk, hogy a mai politikai helyzetnek és elvárásoknak megfelelően Kéthly Anna politikai örökségének szellemében és a szociáldemokrata értékrend megtartása mellett egy valós, hiteles és szilárdalapokon álló népképviseletet ellátó pártot építsünk. Oldalunkon, híreken és cikkeken keresztül értesülhet tevékenységünkről és céljainkról, valamint amennyiben további információra lenne szüksége, úgy elérhetőségeinken felveheti velünk a kapcsolatot. Szívesen állunk rendelkezésére. Tisztelettel
|
Elnöki köszöntő
Szeretettel köszöntöm a Szociáldemokrata Párt megújult honlapján. Mint arról már tudomást szerezhetett, az SZDP 2010. decemberében tartott XLII. Kongresszusán megválasztotta új elnökségét. Az elnökségbe számos fiatal került, ezzel lehetővé téve pártunk megújulását a jogfolytonosság megtartása mellett.

